2013. október 20.
XII. évfolyam 10. szám.
partnerek
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
KÖNYVAJÁNLÓ
Tartalom
A MEK-ről letőlthető
művek

Ajánlott Honlapok
Munkatársaink Honlapjai
Naplók, jegyzetek.
(blog)
Október volt, fellobogtak a fákon
fénysötétben nyugtalan levelek.
Készülődtél zavaros-lelkű álom,
de rejtetted még fegyvereidet.
Október álma, ötvenhatos álom!
Én csak színigaz álmod mondhatom
(míg tankot rajzol Samu Bácsis kézzel
a kisiskolás: "Szent Forradalom!").
Ki gondolkodik (no de becsülettel!)
annak az álmod rejtély nem lehet.
Átlát, mint én egykor (egyetemista)
álszent szavakat, ravasz tetteket.
Volt álomrész, mely szép, vágy, hogy a Csillag,
amit hirdetett, méltón az legyen:
Szépség szabad, újult-piros színével,
meggyőzéssel győzzön a szíveken...
...de hamarosan már egy másik álom
élt és akasztott és gyűlölt a szó
(letagadni nem lehet: ott a fénykép, -
de sunyi módon elhallgatható!).
S ki szónokolt uszító jelszavakkal,
s tankoknak hajszolt pesti srácokat,
nem bűnös, mondd? Szerinted nem?! No akkor
ne is szólj hozzám, megvetem szavad!
Október álma örvénylett. A szennyet
felkavarta. Kinyílt ördögi kéz, -
és hát hogy abban mennyi minden ott volt!
A nemzetszégyen lovastengerész
eszméje is (van, aki, persze, ennek
szobrot kíván ma is, nosztalgiák
hangos iá!-i oly messzire zengnek,
s tehetik: győztél, Október-világ!),
s zöld szín, nem éppen Ámor szép nyilával,
szintén ott volt (másképp nem is lehet:
mindig akadnak, akik úgy imádják
a riogató rémkereszteket,
s mindig akad, aki a gyilkosokkal
összekacsint hatalom-éhesen,  -
meg sem tudnád számolni, Látszatország,
olyan sok múltadban a becstelen!).

Megyek a rozsdás, csüggedt fák alatt és
a furcsákon szomorún nevetek.
Óvodásnép játszik "Szent Forradalmat".
Buzgón gyártják felül a szenteket.
S nem csak gyártják, - de milyen primitíven!
Samu Úr képén intelem ragyog:
"Hirdessétek büszkén: gondolkozhattok, -
de közben nehogy gondolkozzatok!"
Kik kandikálnak ki Samu zsebéből?
A jobb se jobb, - és mitől bal a bal?
Ne gondolkozz ezen, te Látszatország,  -
azt kövesd csak, mit vakságod sugall!

Ám értetek könnyet ejtek, ti srácok,
őszi álomban bátran haltatok.
Tizenévesen, ó, dehogy tudtátok
az igazat, bűnös ártatlanok!
Előttem, persze, ők is sorakoznak,
akik tőletek fekete hazát
kaptak, s miként Ti, úgy lettek halottak:
csillagdíszes, elesett katonák.

Én értük most szintén könnycseppet ejtek,
ha rosszallja is e látszat-haza.
Október Álmát, ki érti, megérti:
hamis a jelen aranycsillaga,
zászlóerdeje és hordóbeszéde.
Rossz tettekkel teli e rossz világ,
bármint tagadja aranyborjús népe,
s bármint zengnek ünnep-litániák.

Persze, igaz, olykor megmosolyogtat
a képernyőn a sok kaméleon.
Hiány belőlük nálad, Látszatország,
nem volt soha (akár e Földgolyón)!
Lelkes Miklós
Október álma
kattints
kattintskattintskattints
kattints
l
1956. október 25. csütörtök délelőtt 10 óra.

Az ország száz-egynéhány Kossuth terének egyikén nőtt, szaporodott a tömeg. Korábban még szemerkélt az őszi eső, de aztán a napirenden lévő fontos eseményekre való tekintettel elállt, még a nap is előbujt a marcona felhők mögül. A tömeg vonz, ez fizikai törvény, s lassan megtelt a tér. A tény, hogy bár már két napja forrongott a főváros, de itt még béke és csend honolt, az annak tudható be, hogy igencsak szűrve jöttek a hírek. Hitték is, meg nem is az emberek, ennél fogva aztán időbe tellett, míg egymásra találtak, hogy ki ne maradjanak a még nevén nem nevezett mozgalomból.
„A katonák lövik a tüntetőket.” „Száz halott a rádiónál.” „Lámpavason lógnak az ávósok.”
De araszos főcím a helyi újságban:
„A kormány ura a helyzetnek.”
Na, most aztán, kinek higgyen az ember?
„Akasszuk fel Szegedinét!” – üvöltött egy artikulátlan hang a tömegből és többen rákontráztak. Hirtelen felforrósodott a levegő, értelmet nyert a tétova gyülekezés és az „akasszuk fel...” félelmetes szólama, újabb nevekkel szaporítva, visszhangzott a  Kossuth szobor fölött s ezzel a spontán mozgolódás hivatalosan is előlépett a forradalom magasztos szintjére.
                                                                tovább>>>
Kaskötő István
Ez is történelem
Baranyi Ferenc
K O N S Z O L I D Á C I Ó
                      2.

János, a hírhedt esztergomi érsek,
ha bármit írt vagy mondott, óvatos volt:
amikor a pártütők felkeresték,
hogy csatlakozzon hozzájuk, levélben
tudatta vélük állásfoglalását:
„A királynét megölni nem kell
félnetek jó lesz hogyha mindahányan
beleegyeztek én biz nem ellenzem.”                   
Írásjeleket nem rakott ki, így a
kény- s kedv szerint kezelhető szövegnek
egyformán állt meg színe és fonákja.          

Az első változat, írásjelekkel:
„A királynét megölni nem kell!
Félnetek jó lesz! Hogyha mindahányan
beleegyeztek, én biz nem! Ellenzem!”
A második épp a ellenkezője:
„A királynét megölni! Nem kell
félnetek! Jó lesz, hogyha mindahányan
beleegyeztek, én biz nem ellenzem.”
Ilyen furmányos ember volt az érsek.
Ó Istenem, történelmünk során hány
kétfedelű beszéd hangzott el itt, hogy
a széljárás bárhogy fordít vitorlát:
e János-félék partra jussanak.

El ne sodorja őket népharag.
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Ferenczy Károly: Hazatérő favágók.
Ódor György
Sárgolyó
Hogy nem hittem soha, ez értelmetlen,
legalább tudom, mitől vagyok szegény
tisztán financiális értelemben.
Város fölött lógok, házak szegletén.

Az én nagy távolságomból hiányzik
az üveggolyó, csupán maradékból
éltem, kinek még a szemét is számít.
Sovány gyermekarcomba ült a szénpor.

Végre, mára szánalomból sem telik.
Járhatok-kelhetek, akár egy gazdag
ficsúr, kinek arcát borral szentelik,

s megtörlöm a világ könnyes szemeit,
mert azt tettek nélkül soha nem hagytam,
hogy a lovak farát ostorral verik.

Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
A. Dvorak
Romanc
Hegedu, Itzhak Perlman
Minket még, nem becstelen
nők és férfiak formáztak,
lelkük nagy tüzén,
zilált testük erezetén,
csókjaik melegén.

Létünk annyit ér,
amennyit dolgozunk,
s adunk.
Vagyunk,
kis hazánkban, egybekapaszkodva,
mint sok merész összenövés.

Élünk!
A nyurga gyárkémények
füsthaját cibáló,
fényes szelek alatt.
Ruhánkra mészvirágokat
festeget a hajsza.
Olaj, korom,
s téglaszínű porok,
marnak bőrünkre
ákom-bákomot.

Mások is élnek itt,
náluk más a divat,
másképp fecseg a pénz,
másképpen ejtik,
a magyar szavakat.

Bennünk erősebb
egy-egy kézfogás,
mint az ígérő szó,
vagy egy műszak alatt,
beszívott gáz szaga,
a kényszervállalkozás,
mint reményizzadás,
meg az ájtatoskodó
felszentelt kupolák
tömjénes illata.

Ilyenek lettünk!
A sok-sok gondnyüvő,
akikben szüntelen
az akarás,
s nem pihen a jövő.


Németh Tibor
Vagyunk
1938-2013
Trafikból mostanra ahány volt,
mindegyik Nemzeti Dohánybolt.
Jót tenni hívekkel
őszinte szívvel kell.
Ne mondja senki, hogy sovány zsold!

Ricza István
Nemzeti dohánybolt
A ház felépült: sápadt, mint a hold,
a meggyfaág a házra ráhajolt,
az oldalából gyantakönny fakad.
A víz mentén az avar térdig ér.
A víz felett a nap, mint sárga folt…
A szél letördeli az ágakat.
A ház felépült: sárga, mint a láng.
Nekünk is van már kertünk és kutyánk,
de elfáradtunk, hitünk sem maradt,
és egyre fásulunk, arcunk törődött,
és úgy érezzük, nincs elég ruhánk,
mindig hideg van, és halott a nap.
A ház felépült. Hogyha este végre
hazajövünk, leroskadunk a székre,
riadtan kérdjük: ennyi volna hát
születni, nőni, ájultan kidőlni -?
Nem számít semmit, akkor is megérte
a ház, a hold, a csönd, a kert, a fák!
Bittner János
OKTÓBER
            Kaskötő Istvánnak

Ne hidd, ne hidd,
hogy az volt a hiba,
hogy tudni vágytam,
én az ostoba,
a világ minden titkát, kerekét,
a mindenség örök szerkezetét!

Ó én nem láttam túl a kis körön,
mi átölelt, befont, s mint vízözön
sodort az úton, mint homokszemet.
Való igaz, nem tudtam eleget
a világról, s hogy élni hogy’ lehet,
és mennyit őriz meg,
majd az emlékezet.
Ezer felesleges málhát cipelve,
csak révedeztem. Hova? Merre?

Most ámulok csak, s balgaságom,
néha, mint ablakot kitárom.
Hadd lássa meg az utca népe,
(ha én tudom, hát más miért ne)
hogy az élet csak kósza játék,
s ha kicsit több, az már ajándék.

Kamarás Klára
Kósza játék
...behódolt bársony talpain a tiszta
s őrült ősz: örökre lehull a levél:
halott avar ravatal éled elém
s elég a rőt Idő; nyakasan nyitva

kapud, október; az oktogonon
csikorgó csönd, csillagos kristály kripta
az ég s élve, fáradtan fuldokol

még éjfehér fényei ragyognak.
Szürke, szikár szelet hord hátán a folyó
s a part, sovány sirályok csacsognak

és várnak a vízen ülve, míg mohón
kémlelik újra, úgy egymást, mint engem
és barátkozón – halált hozón, lelkem
pengeted te szél s te éj – csodálkozón...


Sárközi László
Körúti séta
l
Kattints a kép nagyítható.
Kattints a kép nagyítható.
....
Ferenczy Károly
festőművész
Következő oldal>>>
Albert Lőrincz Márton:
hódolat a nyelvhez
Arany Tóth Katalin:
Vásárhelyi utcák kövén
Balogh Örse:
Dalban mondtad el
Bányai Tamás: Cudar világ
Bárdos László: Ó, Emese
Bodó Csiba Gizella:
Vérszínű vadszőlő
Cselényi Béla: Divatszürke
Debreczeny György:
nem áll össze
Demeter Zsolt:
Nagybacon, a falum
Dobrosi Andrea:
Napkelte, napnyugta
Fetykó Judit: Lopakodó
G. Ferenczy Hanna: Október
Gligorics Teru:
Lassan beköszönt az ősz
Kajuk Gyula: Metróhalál
Kő-Szabó Imre: A bélyegző
Köves József:
Álmaink idegen városa
Lehoczki Károly: Bronnie
Mentovics Éva: Őszi vallomás
Nógrádi Gábor: Dobálj követ…
Péter Erika: Őszi kottalapok
Pethes Mária: Útravaló
Prágai Noémi: A gömb
Simonyi Imre: Késő
Végh Sándor: Politika
Verasztó Antal:
Szellem, vagy angyal?
Zsidov Magdolna:
Indulás előtti végállomás

1. oldal
5. oldal
3. oldal
2. oldal
4. oldal
l
l
l
l
Szepes Erika
Magyar Antaiosz
Ormos Mária
Trianon –
Bukás, felelősség, igazság.

Karinthy Frigyes
versek, póza